Láncreakció

2013. 10. 29., k - 09:16
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.

Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Edelényi Rendőrkapitányság két férfivel szemben. A nyomozás adatai szerint Lakon, 2013. október 28-án 18 óra körüli időben két helyi férfi korábbi nézeteltérésük miatt összeverekedett, minek hevében egyikük egy motorosfűrész lánccal akart fölénybe kerülni. A bejelentést követően a rendőrök a helyszínen elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a 18 éves S. Richárdot és a 21 éves R. Attilát.

 

A megye rendőri szervei 2013. október 28-án négy főt vettek szabálysértési őrizetbe.

Az Edelényi Rendőrkapitányság két férfit tulajdon elleni szabálysértésért, míg az ózdi rendőrök egy másikat garázdaság elkövetéséért. Az Encsi Rendőrkapitányság az ideiglenes távoltartás szabályainak megszegése miatt egy férfivel szemben hozott személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést.

Az említett ügyeken túl hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazott ideiglenes, megelőző távoltartást egy-egy esetben a Mezőkövesdi és a Mezőkeresztesi Rendőrkapitányság.

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2013. október 27-én három közúti közlekedési baleset történt, anyagi kárral járó ütközés további öt esetben jutott a rendőrség tudomására.

 

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság járőrei 2013. október 28-án közúti ellenőrzésen egy sofőrtől a helyszínen bevonták a jogosítványát, mivel a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.


Hírfolyam

 

Kocsikat rámolt ki

A szolnoki rendőrök elfogtak egy fiatalkorút, aki a város területén több autóból is lopott. A bíróság letartóztatta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Drogprevenció szünet nélkül

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei bűnmegelőzési rendőrök közel félezer osztályban tartottak előadást a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Frissen kinevezett rendőrök

71 új tiszthelyettes kezdi meg szolgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályán.

 

Akcióban a „védelmi csoport”

Egy miskolci nő számlájáról közel négyszázezer forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalók ellen a Mátrix Projekt keretében.