Lebukott a táskatolvaj

2026. 05. 21., cs - 11:58
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tolnai rendőrök jogtalan elsajátítással gyanúsítanak egy helyi nőt.

A Tolnai Rendőrőrsön tett feljelentést ismeretlen tettes ellen egy helyi férfi, mert május 12-én a Bajcsy-Zsilinszky utcában valaki eltulajdonította a kocsi bejárójukon felejtett szerszámostáskáját, benne nagy értékű villanyszerelői felszerelésekkel.

Az ügyben jogtalan elsajátítás vétségének gyanúja miatt indult meg a nyomozás. Kollégáink a beszerzett információk alapján a napokban azonosították az elkövetőt, majd egy órán belül kutatást tartottak a házában. A jogtalanul megszerzett értékeket hiánytalanul lefoglalták, majd átadták jogos tulajdonosának.  A lefoglalással a 1,5 millió forintot meghaladó kár megtérült.

A 40 éves asszonyt gyanúsítottként hallgatták ki, mely során beismerő vallomást tett.

Az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal továbbították ügyészség felé.


Kapcsolódó oldalak