Légpuskával lőtt

2014. 01. 09., cs - 09:35
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.

 

Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya T. Károly 61 éves kisnémedi lakos ellen.

 

A férfi a rendelkezésre álló adatok szerint 2013. augusztus 13-án 12 óra 30 perc körüli időben Kisnémedi egyik utcájában egy kóbor kutyát próbált elzavarni. Mivel ez többszöri próbálkozásra sem sikerült neki, a 61 éves gyanúsított a kerítésén keresztül az utca irányába légpuskával egy lövést adott le.

E miatt az utcán tartózkodó személyekkel szóváltásba keveredett, majd azzal fenyegette meg a sértetteket, hogy a kezében lévő légpuskával lelövi őket.

 

T. Károlyt a váci nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. Az ellene folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban lezárta, az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak