Legyen figyelmes! Vezessen óvatosan!
Előzzük meg a tragikus baleseteket!
Bár a személyi sérüléssel járó és a halálos áldozatokat követelő balesetek száma az idei évben csökkent az előző év hasonló időszakához viszonyítva, de nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra, hogy vezessenek óvatosan, fokozott körültekintéssel! Hiszen minden élet számít! Mindenkit hazavárnak!
Az utóbbi hónapokban több hétvége is volt, amikor rendkívül sok halálos kimenetelű baleset történt. 2023-ban eddig 50 gyalogos és 20 motoros vesztette életét az ország útjain. Márciusban két tragikus hétvége is volt, amikor három nap alatt 8, illetve 10 ember halt meg közúti balesetekben. Május 19-21. között 6 balesetben 7-en, június 9-11. között pedig 8 balesetben 9-en haltak meg! Ezen tendencia megállítása rajtunk, járművezetőkön múlik!
Véget ért a tanév, sokan indulnak nyaralni belföldre és külföldre egyaránt, de az autópályákon, a főbb közlekedési útvonalakon a külföldről érkező, hazánkon átutazó vendégmunkások miatt is jelentősen nő a forgalom. Gyakran több ezer kilométert vezetnek az autósok, nem tartanak pihenőidőt, ami életveszélyes kockázatot rejt magában. Ezzel nem csak saját, de mások életét is veszélyeztetik. Hasonló probléma lehet a sebesség túllépéséből, nem is beszélve az ittas járművezetésről. Soha ne vállaljon indokolatlan kockázatot!
A passzív biztonsági eszközök használata életet menthet! Csatolja be minden esetben a biztonsági övet, még akkor is, ha az autó hátsó ülésén utazik! Használja szabályosan a gyermekek biztonsági ülését! Óvja meg őket a veszélyektől! Vigyázzon rájuk!
A nyári időszakban sok gyerek közlekedik kerékpárral vagy pattan rollerre, gördeszkára! Ez a közlekedésben veszélyeket rejt, ezért a felnőtt társadalomnak kell kiemelten figyelni a gyerekekre, hogy mindnyájan épségben hazaérjenek a nap végén! A gyermekek részvételével bekövetkezett balesetek egyharmada a nyári hónapokban történik. Számítsanak rá, hogy a gyerekek közlekedése gyakran kiszámíthatatlan, sokszor nincs veszélyérzetük, és teljesen másként látják a világot, gyakran keresik a kalandot.
A túlzsúfolt autópályák szintén fokozott kockázatot hordoznak magukban a balesetek kapcsán. A torlódások, a forgalomlassulás lényegében bármely napszakban kialakulhatnak, erre minden közlekedőnek számítania kell, és ennek megfelelően kell megválasztani a haladási sebességet és a vezetési stílust.
A legfontosabb, hogy torlódás kialakulása, lassúbb haladás esetén is maradjon türelmes! Torlódás esetén jelezzen a vészvillogóval a mögöttes haladóknak!
Fokozottan kell ilyenkor figyelni a követési távolság tartására, a sávváltásra, az előzések megkezdésére, a hirtelen, nagy sebességgel felbukkanó motorosokra. Igyekezzen alkalmazkodni a forgalom dinamikájához, de kerülje a gyorshajtást!
Jobbról előzni az autópályán is tilos! A leállósáv nem forgalmi sáv, ne használja haladásra még torlódás esetén sem!
A szabályok betartása, a passzív biztonsági eszközök használata életet menthet! Ne kockáztasson! Érjen célba biztonságban!
Kellemes nyarat, balesetmentes közlekedést kíván az ORFK-OBB!
…hogy mindenki hazaérjen!