Lezárt akta
Vádemelési javaslat a balatonvilágosi betörés ügyében.
A rendelkezésre álló adatok alapján 2015. szeptember 18. és 2015. október 9. közötti időben ismeretlen tettes betört egy balatonvilágosi ingatlan melléképületébe. A helyiségből kézi fűrészt, baltát, cseréptányérokat, rádiót, CD lejátszót tulajdonított el. Az eljárás során a rendőrök látókörébe került egy 25 éves enyingi lakos, akit 2016. február 3-án elfogtak és előállítottak a Siófoki Rendőrkapitányságra. A nyomozók Z. Gábort lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett. Az értékek nagy része előkerült, amit a rendőrök visszaadtak jogos tulajdonosának.
A Siófoki Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Siófoki Járási Ügyészségnek.