Lezárt akta: biciklikre szakosodott

2019. 12. 02., h - 09:36
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csongrádi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki három biciklit lopott el a városban.

A nyomozás során beszerzett adatok alapján a gyanúsított 2019. augusztus 7-e és szeptember 24-e között két Cruisert és egy női vázas, városi kerékpárt tulajdonított el Csongrádon. A 19 éves férfi a kétkerekűek egy részét később értékesítette, egyet pedig ismerősének adott.  
A rendőrök rövid időn belül megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, aki ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett.
A Csongrádi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.
 


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.