Lezárt akta: bíróság elé áll a tolvaj

2020. 03. 01., v - 07:00
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrádi Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát azzal a 36 éves férfival szemben, aki szanitereket és egy vízmelegítőt vitt el egy ingatlanból Csanyteleken. Lopás miatt indult ellene eljárás.

A feltételezett elkövető 2019 novemberében mászott be a lakatlan családi ház udvarára, ahol felfeszítette az egyik nyílászárót, majd bemászott az épületbe. Átkutatta a helyiségeket, végül leszerelt és elvitt több csaptelepet, valamint egy vízmelegítőt.

A nyomozók a beszerzett információk alapján megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit gyanúsítottként kihallgattak. Ellene dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak