Lezárt akta: hamis rendszámmal közlekedett

2014. 07. 26., szo - 07:18
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szentesi rendőrök befejezték a nyomozást az egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt indított ügyben.

A járőrök 2014. június 3-án a reggeli órákban állítottak meg egy szabálytalanul közlekedő Citroen C25-öst a 47-es számú főúton. Az egyenruhások a jármű adatainak ellenőrzése után megállapították, hogy az arra kiadott, forgalmi engedélyben szereplő rendszám műszaki érvényessége lejárt. Kiderült, hogy a kisteherautóról az eredeti rendszámtáblát korábban eltávolították és helyette egy „P” jelzésű rendszámot helyeztek fel rá.  A sofőr kihallgatásán a nyomozóknak elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy tettét megbánta. Védelmére annyit hozott fel, nem tudta, hogy bűncselekményt követ el.

A Szentesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak