Lezárt akta: kábítószer-termesztőt fogtak el a rendőrök

2020. 10. 16., p - 08:12
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hódmezővásárhelyi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, akinek a lakásán több mint egy tucat tő kendert találtak. A gyanúsított laboratóriumi körülmények között termesztette a növényeket, kábítószer birtoklása miatt kell felelnie.

A nyomozók 2020. április 28-án délelőtt tartottak kutatást a feltételezett elkövető hódmezővásárhelyi lakóhelyén. A szemle során a ház emeleti szintjén található fürdőszobában, a mosdó alatt kialakított rejtekhelyen 13 tő élő kendernövényt, valamint a termesztéshez használt eszközöket foglaltak le.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az 50 éves férfit. Ellene termesztéssel, tartással elkövetett kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait a napokban megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak