Lezárt akta: kiállításról lopott, a rendőrök elfogták

2020. 10. 17., szo - 08:17
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hódmezővásárhelyi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki kiállításról lopott el egy szobrot a városban. A rendőrök azonban néhány órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.

A megalapozott gyanú szerint a 43 éves férfi 2020. augusztus 13-án valamivel 11 óra előtt sétált be a belvárosban lévő épület egyik kiállítótermébe. Amikor megbizonyosodott arról, hogy senki sem figyeli, az egyik állványról leemelt egy szobrot, és a hátitáskájába rejtette azt. Ezt követően sietősen távozott. Az elkövető zavart viselkedése feltűnt az egyik alkalmazottnak, aki körbenézett a helyiségben, és észrevette a bronzszobor hiányát. A nő haladéktalanul értesítette a rendőrséget.
A terület körzeti megbízottjai adatgyűjtésbe kezdtek, amelynek eredményeként két órán belül megállapították a gyanúsított személyazonosságát, akit a városban elfogtak, ezt követően a rendőrkapitányságra előállítottak. Kihallgatásán a férfi beismerő vallomást tett, vele szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A megtartott kutatás során a rendőrök lefoglalták a műalkotást, amit visszaadtak a tulajdonosnak.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak