Lezárt akta: nem sikerült beindítani
A kisteleki rendőrök befejezték a jármű önkényes elvételének kísérlete miatt indult nyomozást, azzal a két helybeli fiatallal szemben, akik egy személygépkocsit akartak elvinni a város egyik parkolójából. Az egyik gyanúsítottnak lopás és garázdaság miatt is felelnie kell.

A megalapozott gyanú szerint a két fiatalkorú 2019. november 19-én este egy kisteleki parkolóban megpróbált beindítani és elvinni egy ott leállított gépkocsit. A fiú betörte az ablakot, megbontotta a műszerfalat, és a vezetékeket eltépve, majd újra összekötve megpróbálta beindítani a járművet, ahogyan azt a filmeken látta. Eközben barátnője azt figyelte, hogy jön-e valaki. A pár nem tudta elindítani az autót, ezért elhagyták a helyszínt.
A rendőrök a bejelentést követően néhány órán belül azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket gyanúsítottként hallgattak ki. Ellenük jármű önkényes elvétele bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként megállapították továbbá, hogy a páros fiú tagja 2019 októberében és novemberében két ismerősét, összesen három alkalommal bántalmazta, majd decemberben egy közterületen lezárt kerékpárt tulajdonított el. Őt garázdaság és lopás vétségének elkövetésével is gyanúsítják a rendőrök.
A Kisteleki Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait átadta az ügyészségnek.