Lezárt akta - postaládába rejtett kulccsal jutott be

2016. 03. 29., k - 14:49
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A törökszentmiklósi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást M. Gyula törökszentmiklósi lakos ellen, aki besurrant egy szállóra és onnan különböző élelmiszereket, valamint egy ventilátort lopott el.

A helyi lakos 2015. szeptember 17-én 6 óra 45 perc és 18 óra 15 perc közötti időben bement egy törökszentmiklósi munkásszálló területére. A 30 éves férfi előbb megtalálta a postaládába elhelyezett kapukulcsot - amivel kinyitotta a kiskaput -, így bejutott a szálló udvarára, majd egy nyitott ablakon keresztül bemászott az épületbe. Onnan egy ventilátorral, egy kilogramm virslivel, fél kilogramm szalonnával és két rúd szalámival távozott.

A rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit és előállították a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a jogsértőt, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését. M. Gyula kihallgatásakor elmondta, hogy a ventilátort szétszerelte, majd kidobta a szemétbe.

 

A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság az ügyben indított nyomozást lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészségnek a napokban megküldte.

 

 


Kapcsolódó oldalak