Lezárt akta: rendőrkézen a pénztárcatolvaj

2020. 05. 21., cs - 08:50
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki pénztárcát lopott el egy buszmegállóban várakozó utastól Szegeden. A rendőrök rövid időn belül elfogták a tolvajt.

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető 2020. március 13-án reggel lépett oda a férfihoz, aki éppen egy belvárosi autóbusz-megállóban várakozott. Felszállás közben a gyanúsított belenyúlt a sértett táskájába, majd kivette abból a pénztárcáját, a benne lévő személyes iratokkal, készpénzzel és bankkártyával együtt. A férfi csak a tömegközlekedési eszközön vette észre a lopást, majd értesítette a rendőrséget. Az egyenruhások rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt, akit elfogtak és a Szegedi Rendőrkapitányságra előállítottak. Az eltulajdonított pénztárcát a járőrök a megálló közelében találták meg.

Kihallgatása során a 25 éves gyanúsított részletes beismerő vallomást tett, ellene lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A Szegedi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait a napokban megküldte az ügyészségnek.

Az alkalmi lopások megelőzése érdekében a rendőrség a következőket javasolja:

  • Táskáikat, értéktárgyaikat soha ne hagyják őrizetlenül!
  • A tömegközlekedési eszközökön utazók táskáikat tartsák az ölükben, semmi esetre se helyezzék azt ülésük mellé!
  • A boltokban a pultnál ne tegyék a földre maguk mellé kézitáskáikat! Az áruházakban se helyezzék a bevásárlókocsiba, s ne hagyják őrizetlenül! Inkább a szíját fonják karjukra, zárját csukják, vagy cipzározzák be!

A lopások megelőzése érdekében javasolt elektromos táskariasztó beszerzése!


Kapcsolódó oldalak