Lezárt akta: rendőrkézen a sorozatbetörők

2021. 04. 17., szo - 10:14
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kisteleki rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a két lajosmizsei férfival szemben, akik több ingatlanba törtek be Kistelek, Balástya, Csengele, Kömpöc, illetve Tiszaalpár térségében.

A megalapozott gyanú szerint a 35 éves L. Mihály és társa, a 31 éves H. Balázs 2020. július 30-a és augusztus 31-e között, összesen 11 tanyára mentek be és vittek el onnan különböző használati tárgyakat Kisteleken, Balástyán, Csengelén, Kömpöcön és Tiszaalpáron. A páros többek között járműalkatrészeket, kerti eszközöket, szerszámgépeket, mikrohullámú sütőt, üzemanyagot, szivattyút, valamint gázpalackot tulajdonított el az épületekből.

A nyomozók a beszerzett adatok alapján megállapították a feltételezett elkövetők személyazonosságát, akiket elfogtak, majd a Kisteleki Rendőrkapitányságra előállítottak. Ellenük lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Kihallgatásukat követően, a rendőrök L. Mihályt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit a Szegedi Járásbíróság 2020. szeptember 12-én el is rendelt.

Az ügyben tartott kutatások során a nyomozók az eltulajdonított tárgyak egy részét lefoglalták és azokat visszaadták a tulajdonosoknak.

A Kisteleki Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait a napokban megküldte az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kimaxolta

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.