Lezárt akta: telephelyről loptak

2020. 03. 08., v - 06:01
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hódmezővásárhelyi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a két helybeli és egy szegedi férfival szemben, akik szaniter termékeket tulajdonítottak el a megyei jogú városban.

A megalapozott gyanú szerint a három férfi 2019. augusztus 15-én délben megjelent egy hódmezővásárhelyi cég raktárként használt telephelyén. Ott három raklap szaniter árut rakodtak fel egy kisteherautóra, majd elhajtottak a helyszínről. Később egy fiktív szállítólevél felhasználásával továbbértékesítették a 72 darab WC-csészét.

A rendőrök a nyomozás során beszerzett információk alapján megállapították a feltételezett elkövetők személyazonosságát. Gyanúsítotti kihallgatásukon mindhárman elismerték a cselekmény elkövetését, ellenük nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait a napokban megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak