Lezárt akta: tetten érték a fatolvajt

2019. 11. 19., k - 10:01
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kisteleki Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki csaknem hat köbméter fát vitt el a város határában lévő erdőből. Eljárás indult ellene.

A feltételezett elkövető 2019. szeptember 24-e és 26-a között háromszor ment ki a Kistelek külterületén fekvő erdős területre. Minden alkalommal két köbméter fát vágott össze saját motoros fűrészével, majd hazaszállította a rönköket. Az utolsó esetben azonban a terület körzeti megbízottai igazoltatták az 53 éves férfit, aki a rakománya eredetét nem tudta igazolni.

A feltételezett elkövetőt a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, aki részletes beismerő vallomást tett. Ellene lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A férfi házánál tartott kutatás során a rendőrök lefoglalták a több mit százötvenezer forint értékű szállítmány egy részét.

A Kisteleki Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak