Lezárt nyomozás
Bíróság elé állítást javasol a rendőrség a szentgáloskéri férfi ellen, aki más járműre kiadott hatósági jelzést szerelt autójára.
A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy szentgáloskéri lakos ellen.
Ahogy azt korábban közöltük, 2015. szeptember 1-jén 7 óra 30 perckor Rácegres külterületén a körzeti megbízottak egy gépjárművezetőt igazoltattak. Az ellenőrzés alkalmával megállapították, hogy a személygépkocsin egy másik jármű hatósági jelzései vannak elhelyezve. A sofőr elismerte, hogy a rendszámtáblákat ő vette le egy autóról, majd felszerelte a forgalomból kivont kocsira. B. E.-t az egyenruhások előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. Az 53 éves férfi az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.
A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eljárást 2015. szeptember 23-án befejezte, és a nyomozás iratait bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészségnek.