Lezárt nyomozás: hiába futottak

2021. 10. 24., v - 09:07
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hatvani rendőrök vádemelést javasolnak.

Ahogy arról korábban már hírt adtunk, három férfi figyelt fel egy baleset után hátrahagyott autóra 2021. július 2-án 6 óra 45 perc körül a 32-es főúton. Egyikük bemászott a kitört ablakon, a járműből kivett egy mobiltelefont és kiszerelte a rádiót, azokat átadta társainak, majd a közelben parkoló gépkocsijukhoz siettek, amikor a járőrök tetten érték őket.

A 25 éves, a 47 éves és az 50 éves jászkiséri lakosokat a Hatvani Rendőrkapitányságra állították elő, ahol lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki őket.

A rendőrök lefoglalták a lopott eszközöket, melyeket később visszaadtak a tulajdonosának.

A nyomozó hatóság a velük szemben folytatott eljárást befejezte, és az ügy iratait a napokban továbbította az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.