Lezárt nyomozás: közokirat hamisítás

2014. 07. 31., cs - 15:27
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csehország – Kékkút – Karcag volt a tervezett útvonala annak az ásványvizet szállító pótkocsis teherautónak, amelynek sofőrje az eljárás adatai szerint más nevére kiállított gépjárművezetői kártyával közlekedett.

A balatonfűzfői körzeti megbízott a város belterületén megállított egy pótkocsis teherautót és igazoltatta a jármű vezetőjét. A rendőr ezután kérte a 37 esztendős sofőrt, hogy a digitális menetíró készüléke segítségével készítsen kimutatást az elmúlt 24 óra tevékenységéről, útvonaláról. A nyomtatvány elkészültét követően kiderült, hogy a tachográfban nem Sz. Árpád nevére kiállított gépjárművezetői kártya szerepel, ezért bűncselekmény gyanúja miatt Lőrincz Gábor r. főtörzsőrmester a teherautó vezetőt a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra előállította.

Az elkövető gyanúsítotti kihallgatása során elmondta, hogy 2014. június 13-án reggel indult el a teherautóval Csehországból, majd az esti órákban érkezett Kékkútra. Megpakolta az autót ásványvízzel, majd munkatársáéra cserélte gépjárművezetői kártyáját, és továbbindult Karcag irányába.

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság közokirat hamisítás vétség miatt folytatott eljárást a kőtelki teherautó sofőrrel szemben, és a napokban vádemelési javaslattal küldte meg az ügy iratait az ügyészségnek.    


Kapcsolódó oldalak