Lezárt ügy: buszpályaudvaron bántalmazták

2023. 12. 06., sze - 13:03
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykanizsai rendőrök két férfi ellen javasoltak vádemelést.

A rendőrségre 2023. augusztus 13-án este érkezett bejelentés arról, hogy Nagykanizsán, a buszpályaudvaron verekedés történt. A megalapozott gyanú szerint szóváltást követően két helyi férfi bántalmazott egy 29 éves fiatalembert. Egyikük előbb fejbe vágta a sértettet, aki a földre esett, majd a másik támadó ezután még több alkalommal megütötte és megrúgta. A bántalmazott férfi nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A kiérkező járőrök elfogták a 23 és 53 éves feltételezett elkövetőt, és előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt velük szemben folytatott nyomozást befejezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.