Lezárt ügy: Hárman kettő ellen

2016. 05. 30., h - 09:13
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szécsényi nyomozók vádemelés javaslatával fejezték be az eljárást a három férfi ellen.

A Szécsényi Rendőrkapitányság csoportos garázdaság és súlyos testi sértés bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást N. Attila 39 éves és K. Ervin 37 éves magyarnándori, valamint P. Béla 45 éves szécsényi lakosok ellen.

A nyomozás adatai szerint a három férfi 2015. augusztus 20-án, 0 óra 55 perckor egy szécsényi szórakozóhelyen szóváltásba keveredett két férfival, akik a helyszínről távoztak. N. Attila és társai ezt követően egy közeli útkereszteződében utolérték, a földre rántották, majd több alkalommal megütötték és megrúgták korábbi vitapartnereiket. Az egyik sértett a bántalmazás következtében - a szakértői vélemény alapján - súlyos, társa könnyű sérülést szenvedett.
A hatóság a három férfi ellen folyamatban lévő eljárást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelés javaslatával továbbította a Balassagyarmati Járási Ügyészségre.


Hírfolyam

 

Roma fórum Veszprémben

A Veszprém Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében tartottak értekezletet a Megyeházán.

 

Szertelenül

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság plakátpályázatot hirdetett a drogprevenció témakörében.

 

Fokozott ellenőrzés

A Záhonyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Árulkodó nyomok

Ittas sofőr tarolt le egy győri körforgalomnál lévő jelzőtáblát, majd elhajtott. Balszerencséjére azonban az autó hatósági jelzése a helyszínen maradt.