Lezárt ügy: Hétvégi házakból loptak
A balassagyarmati nyomozók befejezték az eljárást a 39 éves, 34 éves férfi és 32 éves nő társuk ellen.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy rendbeli lopás bűntett, és két rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást L. H. 39 éves, B. R. 34 éves és B. J. 32 éves honti lakosok ellen.
A nyomozás során beszerzett adatok szerint a két férfi és nő társuk megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. december és 2016. január 7. között több honti hétvégi ház ajtaját befeszítették, majd -több alkalommal visszatérve - azokból cserépkályhát, lambériákat, ablakokat és parkettát bontottak ki és tulajdonítottak el. Az eltulajdonított tárgyakat a gyanúsítottak saját otthonaikba beépítették, melyeket a rendőrök a házkutatások során megtaláltak és lefoglaltak.
A hatóság a két férfi és nő társuk ellen folyamatban lévő eljárást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelés javaslatával továbbította a Balassagyarmati Járási Ügyészségre.