Lezárt ügy: ittasan garázdálkodott
Vádemelést javasol a rendőrség egy férfi ellen, aki betört egy kirakatüveget Szarvason.
A Szarvasi Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy szarvasi férfi ellen. A 30 éves Sz. Róbert 2014. december 21-én 14 óra 30 perc körüli időben Szarvason betörte az egyik üzlet kirakatának üvegét. A történtekről egy járókelő tett bejelentést, aki a rendőrjárőrök megérkezéséig követte is a rongálót. A férfi nem igazolta magát, a jogszerű rendőri intézkedésnek nem engedelmeskedett, ezért az egyenruhások helyszíni bírság megfizetésére kötelezték. Emellett a Szarvasi Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított ellene. A gyanúsított kihallgatásán elmondta, hogy italozott, majd összeveszett a barátnőjével és dühében törte be a kirakatüveget. Megbánta, amit tett és a kárt, amit okozott, szeretné megtéríteni.
A Szarvasi Rendőrkapitányság a 2015. december 21-én elrendelt nyomozást 2015. április 21-én lezárta és az eljárás iratait Sz. Róbert ellen vádemelési javaslattal továbbította a Szarvasi Járási Ügyészségre.