Lezárt ügy: Kenyérgyári látogató

2022. 09. 13., k - 09:20
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni rendőrök lezárták az eljárás vizsgálati szakaszát az ellen a 33 éves férfi ellen, aki egy megyeszékhelyi pékségben követett el bűncselekményeket.

A salgótarjáni férfi 2022. március 14-én az esti órákban a nyitott kapun át bement egy megyeszékhelyi pékség telephelyére, majd a raktáron keresztül az üzemrészleghez sietett, ahol fogyasztott az elkészített kenyerekből. Ezt követően megtalálta és magához vette a pékség tulajdonában lévő kiszállító tehergépkocsi kulcsát, majd az autót azzal beindította. Időközben a telephelyet bezárták, így a férfi onnan a gépjárművel kihajtani már nem tudott. Ezután a terhelt visszament az egyik irodába, ahol az állványra rögzített lemezkazettát leszakította, és azt a benne lévő értékekkel együtt magával vitte. A helyi lakos a kazettát és az abban lévő tárgyakat a telephely közelében eldobta, amiket a nyomozók megtaláltak és a sértett részére visszaadtak.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai a férfi ellen lopás vétség és jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszát a napokban befejezték és az ügy iratait a Salgótarjáni Járási Ügyészségre megküldték.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.