Lezárt ügy: letörte a sorompó csapórúdját
A gyanú szerint tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre a szurdokpüspöki férfi.
A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárást egy 22 éves szurdokpüspöki lakos ellen.
A nyomozás adatai alapján K. Attila megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. augusztus 13-án a déli órákban Adácson, a Dobó úti vasúti átjáróban a tilos jelzés ellenére áthaladt az általa vezetett tehergépjárművel és a sorompó, mozgásban lévő csapórudját letörte, majd a helyszínről továbbhajtott. A férfi kihallgatása során beismerő vallomást tett.
A Gyöngyösi Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozást befejezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a napokban megküldték az ügyészségnek.