Lezárt ügy: lopással gyanúsítják
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vádemelést javasolt egy helyi férfi ellen.
A gyanú szerint az elkövető még 2015. augusztus 30-án 8 óra 30 perc és 20 óra közötti időben Nagykanizsán, az Egry József utcában lévő cég telephelyéről elvitt 17 tekercs kárpitos vattát és székvázakat. A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsított jogtalanul vitte el a cég teherautójával a több, mint 300 ezer forint értékű termékeket.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a helyi férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.