Lezárt ügy: vámosgyörki rablás
A gyöngyösi rendőrök vádemelést javasolnak a két gyanúsítottal szemben.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Gyöngyösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 19 éves tarnazsadányi lakos ellen. Az eljárás során a rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 17 éves gyöngyösi fiút is, aki a gyanú szerint részt vett a bűncselekmény elkövetésében.
A nyomozás adatai alapján a két férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. július 27-én az esti órákban egy vámosgyörki épületben szóváltásba kerültek a sértettel, akitől pénzt és mobiltelefont követeltek, majd bántalmazták őt.
A Gyöngyösi Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozást befejezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a napokban megküldték az ügyészségnek.