Lezárt vizsgálat: Garázdaság miatt kell felelnie

2019. 09. 11., sze - 07:29
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság befejezte egy 29 éves mohácsi férfi ellen garázdaság vétsége miatt indult büntetőügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. január 27-én 21 óra 45 perckor arról, hogy Győrben egy ismeretlen férfi megrongált egy autót.  A helyszínre érkező rendőröknek a sértett elmondta, hogy az éjszaka folyamán hangos zajra lett figyelmes, mintha valaki éppen egy autó ajtaját csapta volna be. Először nem is foglalkozott a zaj forrásával, de miután az többször is megismétlődött, kiment a háza elé, hogy megnézze, mi történik. Ekkor látta meg a leállított gépkocsija mellett álló, láthatóan zavart állapotú férfit, aki többször belerúgott a jármű ajtajába. A sértett értesítette a rendőrséget, így a kiérkező járőrök a helyszínen elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a rongálót. A 29 éves mohácsi férfit a nyomozók garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Győri rendőrkapitányság az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.