Lezárult a nyomozás
Bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a rendőrök az eljárást a nő ellen, aki ruhákat lopott egy kaposvári áruházból.
A Kaposvári Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytatott egy helyi lakos ellen.
Ahogy azt korábban közöltük, a 40 éves nő 2015. december 30-án 15 óra 15 perc körüli időben egy helyi áruház próbafülkéjébe női ruhákat vitt, azokról az áruvédelmi eszközöket eltávolította. Az árucikkeket saját öltözéke alá, valamint a táskájába rejtette, majd a pénztártól azok kifizetése nélkül távozott. A biztonsági őr azonban vásárlói ellenőrzésre szólította fel a hölgyet, akitől az ellopott ruhák előkerültek. A kiérkező körzeti megbízottak Gy. Tímeát elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. Az asszony az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.
A Kaposvári Rendőrkapitányság az eljárást 2016. január 13-án befejezte, és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.