Lopás és garázdaság Vas megyében

2013. 08. 02., p - 08:15
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint 17 éves fiatalok követték el a bűncselekményeket.

Egy 17 éves sárvári lakost értek tetten az egyik szombathelyi áruházban 2013. augusztus 1-jén délután. A fiatal kozmetikai termékekkel kísérelt meg fizetés nélkül távozni az üzletből. Az intézkedés során kiderült, hogy a fiú már korábban is követett el hasonló bűncselekményeket. Vele szemben a Szombathelyi Rendőrkapitányság lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.

Egy 17 éves gersekaráti fiút állítottak elő a járőrök, mivel előzetes szóváltást követően bántalmazott egy szintén helyi lakost Gersekarát belterületén 2013. augusztus 1-jén este. A fiatallal szemben a Vasvári Rendőrkapitányság - gyanúsítotti kihallgatását követően - garázdaság bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.


Kapcsolódó oldalak