Lopásból rablás lett
A szentendrei rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást.
A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. Krisztián 25 éves pomázi lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. június 26-án 11 óra körüli időben egy pomázi utcában parkoló kisbusz üléséről eltulajdonította a sértett táskáját, melyben személyes okmányai, bankkártyái és készpénz volt. A tulajdonos ez idő alatt a kisbusz hátsó részében dolgozott és észlelte, hogy valaki behajolt a jármű utastérbe, majd felült egy kerékpárra és az értékeivel elhajtott. A sértett a férfi után szaladt, aki az eltulajdonított táska megtartása érdekében felé rúgott. Ettől a táska tulajdonosa elveszítette az egyensúlyát, a földre esett és megsérült.
A végrehajtott nyomozati cselekmények eredményeként a szentendrei rendőrök azonosították a rablás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható S. Krisztiánt, akit 2014. szeptember 19-én gyanúsítottként hallgattak ki. Az ellene folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.