Lopásnak indult, rablás lett belőle

2013. 10. 23., sze - 14:18
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak nyomozást a hajdúhadházi rendőrök az ellen a 21 éves férfi és 19 éves társa ellen, akik tyúkokat akart lopni.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2013. október 22-én 1 óra körüli időben egy hajdúsámsoni családi ház udvarára mászott be egy férfi, ahonnan több tyúkot is kiadott a kerítésen keresztül az utcán tartózkodó társának. Az ott lakó 73 éves bácsi észrevette, hogy lopják a háziállatait, ezért rászólt a két tolvajra, akik elszaladtak. A sértett kerékpárjával utánuk ment, majd az egyik utcában utolérte a férfit és a nőt, akiktől visszakérte az ellopott baromfikat. A tolvajok fakaróval a kezükben megfenyegették az őket követő idős férfit, aki megijedt és visszasietett a házához, majd értesítette a rendőrséget.

A helyszínre érkező járőrök rövid időn belül elfogták és előállították a kapitányságra az egyik feltételezett elkövetőt, akit gyanúsítottként hallgattak ki.

A rendőrök R. Zsolt társát, V. Rozáliát később hallgatták ki gyanúsítottként.

A hajdúhadházi lakosokkal szemben rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt a Hajdúhadázi Rendőrkapitányságon folyik a nyomozás.


Kapcsolódó oldalak