Lopni akartak
Egy etesi és egy kerecsendi nőt hallgattak ki gyanúsítottként a salgótarjáni rendőrök.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást V. Rita 35 éves etesi és R. Mónika 42 éves kerecsendi lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsítottak 2015. július 11-én a délutáni órákban Salgótarjánba utaztak, melyet követően R. Mónika az egyik buszmegállóban egy időskorú nő mellé ült. A 42 éves kerecsendi lakos ezt követően egy pulóverrel letakarta kezét és a sértett szatyrába nyúlt, mialatt 35 éves társa elvonta figyelmét. Az időskorú sértett az egyik menetrend szerint közlekedő autóbuszra felszállt, ahova a gyanúsítottak követték, azonban cselekményüket az időközben megérkező járőrök miatt nem tudták befejezni. A rendőrök a két nőt elfogták, a rendőrkapitányság épületébe előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. R. Mónikát bűnügyi őrizetbe vették, míg társa szabadlábon védekezhet.