Lopni próbált, megzavarták
Rajtakapta, és fel ismerte az elkövetőt az éjjeli őr Pálfán.

Egy éjjeli őr tett bejelentést a rendőrségre, mivel 2014. augusztus 16-án, 21 óra körüli időben az őrzésére bízott pálfai terület közelében gázolajlopást észlelt. A bejelentő a helyszínre érkező rendőröknek elmondta, arra lett figyelmes, hogy egy férfi egy tehergépjármű üzemanyagtartályából két kannába gázolajat próbált tölteni, a cselekményt azonban már nem tudta befejezni, mivel ő megzavarta közben.
Az éjjeli őr továbbá elmondta, hogy az elkövetőben felismerni vélte L. J. pálfai lakost. A rendőrök a 63 éves férfit igazoltatták, előállították, és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. L. J. beismerte tettét.