Lopta a ruhákat
Tetten érték a biztonsági őrök egy salgótarjáni áruházban azt a 24 éves mátraverebélyi nőt, aki egy hónap alatt több üzletből is tulajdonított el ruhaneműt.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába érkezett a bejelentés 2015. július 7-én a délutáni órákban, miszerint az egyik salgótarjáni bevásárló központban egy nőt lopáson tetten értek. Az üzletben a 24 éves nő több gyermekruháról az áruvédelmi eszközt eltávolította és a ruházatába rejtette, melyekkel fizetés nélkül akart távozni. A járőrök kiérkezéséig a biztonsági őrök a jogsértőt a helyszínen visszatartották. A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítást nyert az is, hogy a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállított Cs. Annamária megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal, hogy 2015. júliusában egy helyi ruházati áruházból ruhaneműket tulajdonított el. A nyomozók a 24 éves nőt üzletszerűen elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.