Magánlaksértés Endrefalván

2014. 10. 25., szo - 08:43
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítás javaslatával fejezték be a szécsényi nyomozók az eljárást.

A Szécsényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya magánlaksértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást O. R. 25 éves bárnai lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2014. október 6-án 22 óra 30 perc körüli időben volt élettársa endrefalvai lakása előtt megjelent, ahol kiabált, majd a kaput berúgta. A férfi az udvarról a sértett többszöri felszólítása, kérése ellenére sem távozott. A hatóság O. R. ellen folyamatban lévő eljárást a napokban befejezte, és az ügy iratait bíróság elé állítás javaslatával továbbította a Balassagyarmati Járási Ügyészségnek. 

 


Kapcsolódó oldalak