Más járműre kiadott rendszámot szerelt fel autójára

2016. 01. 11., h - 14:41
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A devecseri körzeti megbízottak figyeltek fel a gyanús gépkocsira.

A rendelkezésre álló adatok alapján a 42 éves L. Attila bagi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. január 10-én délelőtt személygépkocsijáról mindkét forgalmi rendszámot leszerelte, majd azokat egy Csabrendeken vásárolt osztrák honosságú, és a sajátjával azonos típusú autóra szerelte fel. L. Attila a járművel ezután így vett részt a közúti forgalomban, amikor a 8-as számú főúton Ajka-Bakonygyepes térségében igazoltatták a Devecseri Rendőrőrs körzeti megbízottai, Nagy Sándor rendőr zászlós és Kovács Krisztián rendőr főtörzsőrmester. Az egyenruhások az adatok ellenőrzésekor megállapították, hogy a magyar hatósági jelzések az illetékes hatóságok engedélye nélkül kerültek fel a gépkocsira. A sofőrt emiatt a helyszínen elfogták, előállították a rendőrségre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

L. Attilával szemben egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás az Ajkai Rendőrkapitányságon.


Kapcsolódó oldalak