Megkerült a lopott TV

2014. 11. 05., sze - 09:21
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy komlói lakos tett bejelentést 2014. november 4-én 11 óra 50 perc körüli időben, hogy ismeretlen személy lakásának ajtaját betörte, majd onnan televízióját eltulajdonította.

A helyszínen végzett adatgyűjtés során a kiérkező rendőrök megállapították, hogy feltételezhetően egy 26 éves férfi követte el a cselekményt, aki – miután a sértett ismerőse a TV cipelése közben az utcán kérdőre vonta – visszament a televízióval a tulajdonos lakása elé, azonban a készüléket visszaadni nem akarta. Rövid dulakodást követően sikerült a TV-t a tolvajtól elvenni, aki ezt követően a helyszínt sietősen elhagyta. 

A kiérkező rendőrök a feltételezett elkövető felkutatásra indultak, a férfit másfél órán belül megtalálták az egyik komlói vendéglátóhelyen. O. Józsefet elfogták, majd a Komlói Rendőrkapitányságra előállították. Gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett, ellene lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja folytatják a nyomozást. 


Kapcsolódó oldalak