Megszólalt a lelkiismerete

2013. 10. 23., sze - 12:58
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Segítségnyújtás nélkül elhagyta a baleset helyszínét, majd néhány órával később önként jelentkezett.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2013. október 22-én 21 óra 55 perc körüli időben a főváros XI. kerületében. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a Budapest XI., Fehérvári út - Vegyész utca és Fonyód utca kereszteződésénél egy ezüst színű, német rendszámú, BMW típusú személygépkocsi - eddig tisztázatlan okból - összeütközött egy szürke színű, Renault típusú személygépjárművel. Az ütközés következtében a Renault egy forgalmi okból álló autóbusznak ütközött, a BMW egy közeli villamosmegállóban lévő jelzőtáblát kidöntve állt meg. A balesetet követően a BMW vezetője a gépkocsit hátrahagyva, segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A baleset következtében a Renault 33 éves vezetője megsérült, a mentők kórházba vitték.

Néhány órával később, 2013. október 23-án 3 óra körüli időben a XI. kerületi rendőrkapitányságon jelentkezett egy 29 éves budapesti lakos. A férfi elmondta, hogy ő vezette azt a BMW-t, amely a 2013. október 22-én 21 óra 55 perc körüli időben a Budapest XI., Fehérvári úton történt baleset részese volt. Elmondása szerint hazaérve megszólalt a lelkiismerete, ezért jelentkezett önként a rendőrségen.

 

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya szakértők bevonásával vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak