Megtalálták az ellopott rollert
A dabasi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 25 éves férfit.
Június 19-én érkezett bejelentés a Dabasi Rendőrkapitányságra arról, hogy egy nappal korábban egy táborfalvai lakos elektromos rollerét ellopták a helyi kerékpártárolóból.
Az egyenruhások azonnal megkezdték az adatgyűjtést, felkutatták a térfigyelő kamerák felvételeit, majd elemezték a rendelkezésre álló információkat. Megállapították, hogy a kétkerekűhöz a késő délutáni órákban egy férfi ment oda, aki a kerékpárzárat lefeszítette, majd eltulajdonította a rollert.
A beszerzett információk eredményeként azonosították a 25 éves O. Viktort, akit a település vasútállomásán elfogtak. A férfi elmondta, hogy a rollert egy örkényi szerelőhöz vitte javításra. Állítását ellenőrizték, amely valósnak bizonyult, így a járművet lefoglalták, majd visszaadták jogos tulajdonosának.
A nyomozók az ügyben büntetőeljárást indítottak, a férfit pedig lopás gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. O. Viktor az eljárás során szabadlábon védekezhet.