Megütötte, és követte a lakásba

2014. 08. 11., h - 08:33
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslat született az 57 éves tamási férfi ellen.

Egy tamási nő tett feljelentést a rendőrségre, mivel ismerőse, S. Ferenc 2014. május 12-én 21 óra körüli időben bántalmazta őt.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi egy tamási társasház folyosóján előzetes szóváltást követően két alkalommal megütötte a sértettet, aki nekiesett a falnak, majd felszaladt a lakásába. S. Ferenc utána ment, kiabált vele, és a felszólítás ellenére sem akart távozni. A nő ekkor értesítette a rendőrséget.

A helyszínre érkező egyenruhások S. Ferenc 57 éves helyi lakost a Tamási Rendőrkapitányságra előállították, és magánlaksértés vétség, valamint könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrség a nyomozást lezárta, az ügyben keletkezett iratokat 2014. augusztus 7-én vádemelési javaslattal a Tamási Járási Ügyészségnek átadta.


Kapcsolódó oldalak