Megütötte, mert nem adott az italából
Egy 22 éves férfi ellen zárták le az eljárást vádemelés javaslatával a rétsági nyomozók.
A Rétsági Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. Róbert 22 éves átányi lakos ellen.
A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2016. január 7-én 22 óra és 23 óra közötti időben egy diósjenői lakóházban ismerőseivel szórakozott, majd a ház előtti járdaszakaszon egy férfit arra kért, hogy adjon a kezében lévő italából. A sértett a kérésnek nem tett eleget, ezért a 22 éves átányi lakos őt ököllel az arcán megütötte. A sértett a bántalmazás következtében – szakértői vélemény alapján – könnyű sérülést szenvedett, de a ténylegesnél súlyosabb sérülés bekövetkezésének elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető.
A hatóság R. Róbert ellen az eljárást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították a Balassagyarmati Járási Ügyészségnek.