Menekülés közben fogták el a betörőket
A váci rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a gyanúsítottak ellen.
A Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Attila 31 éves váci lakos és 16 éves társa ellen.
A nyomozás során beszerzett adatok szerint a gyanúsítottak 2012. november 9-én 7 óra és 8 óra közötti időben a kerítés átvágását követően bementek egy sződligeti ingatlan területére és az ott lévő tárolóból különböző műszaki cikkeket próbáltak meg eltulajdonítani. Cselekményüket egy arra járó tanú észrevette, aki értesítette a helyi körzeti megbízottat. A két férfit a helyszínre érkező járőrök elfogták és a Váci Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki mindkettőjüket.
A K. Attila és társa ellen folytatott büntetőeljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészség részére.