Mentések a Balatonon

2013. 10. 24., cs - 10:04
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szántódnál szörfösön, Balatonalmádinál bajbajutott vitorláson segítettek a vízirendőrök.

A balatonfüredi vízirendőrök 2013. október 23-án 14 óra 25 perckor a Szántód előtti vízterületen, a parttól mintegy 2000 méterre egy férfit észleltek, aki a szörfjébe kapaszkodott. A szörfös a rendőrök segítségét kérte, mivel az erős szél miatt nem tudott visszajutni a partra. A budapesti férfit kimentették a vízből és a szántódi partszakaszra szállították.

 

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányságra 2013. október 23-án 12 óra 25 perckor bejelentés érkezett, hogy a Balatonalmádi előtti vízterületen a parttól mintegy 800 méterre bajba került egy vitorlás, miközben II. fokú viharjelzés volt érvényben. A vízirendőrök haladéktalanul a helyszínre siettek, ahol a nagykovácsi férfi elmondta, a viharos szélben nem tudott partot érni, ezért lehorgonyozva várta a segítséget. A rendőrök a hajót a rajta lévő férfival egy balatonalmádi kikötőbe vontatták.


Kapcsolódó oldalak