Mentőmotoros szenvedett balesetet

2022. 06. 26., v - 07:52
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Veszprém megyei rendőri intézkedések összefoglalója.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök kettő személyi sérüléssel járó és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány öt embert elfogott, négyet bűncselekmény elkövetésén tetten értek. A járőrök hat főt előállítottak, ötöt ittas járművezetés gyanújával. Biztonsági intézkedést egy esetben hajtottak végre.

Egy 50 éves férfi személyautójával közlekedett a 71-es számú főúton, az M7 autópálya felől Balatonkenese irányába. Haladása során Balatonakarattyán, az Enyingi utca és az Erdősor utca kereszteződésében balra kívánt bekanyarodni az Erdősor utcába. A budapesti sofőr az irányváltoztatás előtt nem győződött meg arról, hogy egy 34 éves mentőmotoros – megkülönböztető fény- és hangjelzés használatával már megkezdte autójának előzését. A figyelmetlenség miatt a gépkocsi nekiütközött a motornak, ettől a 34 éves OMSZ dolgozó járművével sodródni kezdett, majd a menetirány szerinti bal oldalon lévő murvás területen egy parkoló autónak csapódott. A balesetben a mentőmotoros – az elsődleges információk szerint – könnyű sérüléseket szenvedett, illetve a járművekben anyagi kár keletkezett. Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.