Mindent, ami az útjukba került

2014. 11. 17., h - 11:33
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítást javasolnak a rendőrök az ellen a két férfi ellen, akik a gyanú szerint Polgáron garázdálkodtak.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére egy férfi 2014. október 20-án 23 óra 20 perckor telefonon tett bejelentést arról, hogy Polgár belvárosában fiatalok törnek, zúznak.

A járőrök a helyszínen adatgyűjtést végeztek és a közelben igazoltattak két férfit, akiket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállítottak a rendőrőrsre.

A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a 24 és 26 éves férfiakat, akik a megalapozott gyanú szerint összetörték egy üzlet csatornáját, rugdostak egy táblát, eltörték egy facsemete támasztó karóját, kettétörtek két facsemetét, majd megrongáltak egy kukát és szétszórták a szemetet.

A Polgári Rendőrőrs 2014. november 12-én befejezte a garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Ny. Ferenc és G. László helyi lakosok ellen folytatott nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak