Mindkét autó felborult
Tolna megye útjain a hétvégén két könnyű sérüléssel járó és öt anyagi káros közlekedési baleset történt.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés 2021. június 19-én 16 óra 30 perckor. A 65-ös számú főút 18-as kilométerszelvénye közelében közlekedett egy személygépkocsi Kéty felől Hőgyész irányába, amikor egy jobbra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a járműve felett. Lesodródott az útról, árokba hajtott, ahol egy fának ütközött és felborult. A balesetben az autó egyik utasa az elsődleges információ szerint könnyebben megsérült.

Egy személyautó vezetője közlekedett 2021. június 20-án 15 óra 55 perckor az 5603-as úton Bátaszék irányába, amikor Palatinca belterületén ismeretlen körülmények között letért az útról, a jobb oldali útpadkára hajtott, majd egy kapubejárónak csapódott, és a kocsi felborult. A balesetben az autó vezetője az elsődleges információk szerint könnyebben megsérült.

A hétvégén további öt anyagi káros baleset történt a megye útjain.
Továbbra is kérünk minden közlekedőt, hogy mindig figyeljenek egymásra, a szabályokat pedig minden esetben tartsák be,
… hogy mindenki hazatérjen!