Motorkerékpárnak ütközött az autó
Négy baleset történt az elmúlt 24 órában Tolna megyében.

Egy személygépkocsi közlekedett 2018. július 10-én 8 óra 5 perckor Őcsényben, melynek során az úttestre való ráhajtás előtt nem adott elsőbbséget egy szemből érkező motorosnak. A két jármű összeütközött, melynek következtében a motorkerékpárt vezető férfi súlyos sérülést szenvedett.
Az eset körülményeit a Szekszárdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.
Tolna megyében a rendőrök az elmúlt 24 órában további három baleset helyszínén intézkedtek.
A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a motorosok – mint a közlekedés egyik legvédtelenebb résztvevői – nagyobb kockázatnak vannak kitéve, így a járművezetőknek az átlagosnál is jobban kell figyelniük rájuk.
A motoros balesetek elkerülésére, megelőzésére minden közlekedőnek törekednie kell. A gépkocsivezetők mellett a motorosok is sokat tehetnek azért, hogy ne váljanak baleset részesévé, illetve áldozatává. A láthatóság és észlelhetőség biztosításával, a kiszámíthatósággal, a megfelelő védőruházat viselésével és a KRESZ előírásainak betartásával sok baleset elkerülhető lenne, vagy a baleset bekövetkezésekor a sérülés súlyossága lenne mérsékelhetőbb.
Balesetmentes közlekedést kíván a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság!