Motoros sérült meg ismét
Az ütközés oka az elsőbbségi szabályok megszegése volt.

Közúti közlekedési baleset történt a Mosonmagyaróvár belterületén 2022. május 3-án 17 óra 20 perckor. Egy 37 éves darnózseli-i férfi személygépkocsijával a Magtár utca és az Aranyossziget utca kereszteződéséhez érve úgy akart balra bekanyarodni a Magtár utcába, hogy nem adott elsőbbséget a Kühne Ede tér felől érkező 23 éves motorkerékpárosnak, így összeütköztek. A motoros a baleset következtében megsérült, őt a mentők kórházba vitték.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a motorosbalesetek megelőzése érdekében a közlekedők figyelmét az alábbiakra hívja fel:
- Közlekedjen fokozott figyelemmel! Mindig számítani kell arra, hogy bármelyik pillanatban hirtelen kell fékezni, esetleg vészfékezés közben kikerülési manővert is végre kell hajtani.
- Az egymás melletti motorozás semmilyen körülmények között nem ajánlott, mivel nem biztosít elég helyet a manőverezésre
- A helyes követési távolság megválasztása igen fontos, de emellett mindig úgy kell motorozni, hogy legyen menekülő útvonal. Hirtelen veszélyhelyzet esetén nem az akadályt kell nézni, hanem a menekülő útvonalra kell koncentrálni.
- Fontos, hogy a motorosok úgy közlekedjenek, hogy folyamatosan jól láthatók legyenek az autók visszapillantó tükreiben, ne a holtterükben motorozzanak!
- Használjon megfelelő védőfelszerelést! Az élénk színű bukósisak, motorosruha és motoros csizma nemcsak könnyebben észrevehetővé teszi a motorost a közlekedés többi szereplője számára, de egy esetlegesen bekövetkező balesetben a súlyos sérülések kockázatát is csökkentik.
- Csak felkészülten, felkészített motorral induljon útnak! A motorkerékpárok közlekedésben történő részvételének is alapfeltétele a műszakilag kifogástalan állapotú jármű és a vezető felkészültsége a motorozásra.
Gépjárművezetők, valamint motoros sofőrök esetében is a vezető baleseti okok között szerepel a sebesség nem megfelelő megválasztása, az elsőbbségi jog meg nem adása, az irányváltoztatás szabályainak be nem tartása és a szabálytalan előzés.
Az autósokat kérjük, hogy útjuk során kiemelt figyelemmel legyenek a motorral, kerékpárral közlekedőkre! Vezessenek türelmesen, toleránsan, az „Elsőbbségadás kötelező”, illetve az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblák szabályait a kétkerekűvel közlekedők esetében is kivétel nélkül tartsák be!
… hogy mindenki hazaérjen!