Nagyfiúnak érzete magát
Jogosítvány nélkül vezette az apjától ellopott autót.
Édesapja sem tudott arról, hogy tehergépkocsiját elvitte és azzal közlekedett Tatabányán a 16 éves gyermeke, aki fiatal kora miatt még nem szerezhetett jogosítványt, bár a járművet már tudta vezetni. A tatabányai rendőrök 2013. július 29-én kora este állították meg a fiatalkorú fiút. Az egyenruhások kiszúrták fiatal korát, és persze azt is, hogy sem ő, sem utasa nem használta a biztonsági övet. Az igazoltatáskor a fiú semmilyen okmányt nem tudott átadni a vele szemben intézkedő járőröknek. Édesapja az egyenruhásoktól értesült arról, hogy gyermeke „elkötötte” a járművet, de a rendőröknek úgy nyilatkozott, hogy ezt személyesen kívánja elintézni csemetéjével. Az esetet persze ennyivel nem úszta meg a fiatalember. Az általa elkövetett szabálysértések miatt az egyenruhások eljárást kezdeményeztek vele és utasával szemben.